palántanevelés

Már régebben is, amit lehetett helyre vetettünk, de a zöldségek palántáját is magunk neveltük fel. Nagybátyánk csinos kis fóliasátrat épített, ami nem több 5 m2-nél, de bőven elég, hogy a szükséges mennyiségű szálas palántát előállítsuk. Mivel a sátor nem volt fűthető, ezért nagyon korai palántanevelésről nem beszélhetünk, de a helybe vetett növényekhez képest minimum 2-3 hét koraiságot el lehetett érni. A palántanevelés kezdetben csak a sátor talajában folyt. Itt egymás mellett szorosan voltak a „parcellák”, mindegyikbe más-más zöldségfajjal. A magokat sorba, szemenként vetettünk. Kelés után, ha szükséges volt ritkítottuk. Itt addig maradtak, amíg egyrészt a külső időjárás engedte a kiültetést, másrészt, amíg nem nyurgultak fel a növények a kis hely miatti fényhiány következtében. Ilyen módszerrel nagyon jó palánta nevelhető paradicsomból, fejes- és kelkáposztából, karalábéból. De ebben a kicsi sátorban kapott helyet a retek is, ami épp, hogy elkezdett pocakot ereszteni, már húzgáltuk is ki őket.

Később fából készült egy másik kicsi sátor, amiben már polcokon szaporító ládába történt a vetés és itt nevelkedtek a palánták. De ezt a sátrat nem használtuk sokáig, mert mióta 2005-ben megépült a nagy fóliasátor, a főnövény bekerülése előtt ebben történik a palánták nevelése. Később ezen a nagy sátoron belül egy ideiglenes kicsi sátrat húztunk fel, amiben raklapokon elhelyezkedő, szaporító ládába éa hungarocell tálcába történik a magvetés. Mivel ez sem fűtött, így nagyon korai palántaneveléssel így sem tudunk indulni, de a dupla fóliaborításnak köszönhetően márciusban már nagyrészt biztonságban vannak benne a melegigényes növények palántái is. Viszont a korai hideghajtatás megindulásához a saját palántáinkat egy üzemben állíttatjuk elő, ahol a növények fűtött körülmények között nevelkednek. Itt a magvetés már február végén megkezdődik és április közepére már edzett palántákat tudunk elhozni, amit a fólia alá kiültethetünk.

 

Az értékesítésre szánt palántát kizárólag saját magunk állitjuk elő, a soroksári területünkön. Mivel az értékesítést mi csak április végén kezdjük meg, először a hidegtűrőbb fajok palántáit neveljük és ezekkel indulunk a piacon (karalábé és káposztafélék, saláta, gyógy- és fűszernövények). Utána jönnek az igényesebb fajok (paradicsom és paprikafélék) majd május 10 után már az uborka, cukkíni és társaik is bőítik a kinálatot.

 

A palántanevelés alatt mi egyrészt a zöldségfélék palántáinak előállítását, másrészt a cserepes gyógy- és fűszernövények előállítását is értjük. Az év palántanevelés szempontjából nálunk február közepén kezdődik. Igazából ez nem teljesen igaz, hisz a tervezés, a szükséges eszközök beszerzése, az igények felmérése is a folyamat része, amit már előző év decemberében megkezdünk.

Januárban kitakaírtuk a sátrat és előkészítjük a helyet a palántanevelésnek.

palántanevelés

 

 







.